Clinton beteg, Obama kampányol helyette

Kolombusz Kristóf

A kulcsállamokban egyre rosszabbul áll a demokrata jelölt, így Obama is kénytelen bedobni magát a kampányban egykori riválisa érdekében.

Obama is be kellett szálljon Clinton mellett...

Barack Obama a tüdőgyulladása miatt otthon pihenő demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton mellett kampányolt kedden a pennsylvaniai Philadelphiában.

Az amerikai elnök rendkívül büszkének mondta magát, hogy pártja, a Demokrata Párt utódjául olyan politikust jelölt elnöknek, mint Hillary Clinton, s megígérte, hogy az elkövetkező hetekben intenzíven kampányol mellette.     

"Jóllehet, ez az utolsó kampányom, de minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy az ősszel Hillary Clintont válasszák meg az Egyesült Államok következő elnökének" - mondta Obama elnök a philadelphiai Szépművészeti Múzeum előtti téren összegyűlt és Hillary Clinton nevét skandáló tömegnek.  

Az elnök, miután felsorolta mindazon intézkedéseket, amelyeket kormánya sikereként könyvel el - köztük például a kötelezővé tett egészségbiztosítást -, hosszasan bírálta Clinton republikánus ellenfelét, Donald Trumpot. "Amit ma a másik oldalon látunk, az nem Abraham Lincoln Republikánus Pártja. Még csak nem is az a szabadságvízió, amelyről Ronald Reagan beszélt" - fogalmazott az elnök és azt állította, hogy a jelenlegi Republikánus Párt nem kínál megoldásokat, szerinte a republikánusok csak hibákat keresnek, dühöt és gyűlöletet szítanak. "Ez nem az az Amerika, amelyet ismerünk. Ez nem az az Amerika, amelyet én ismerek" - szögezte le Obama. 

Az elnök hangsúlyozta: valóban azt szeretné, hogy Hillary Clinton legyen a következő elnök, s ezt nemcsak a kampánygyűlés heve mondatja vele. "Tényleg, tényleg, tényleg azt akarom, hogy ő legyen az elnök" - fogalmazott, és hozzátette, hogy közvetlen tapasztalatból tudja, hogy Clinton milyen kemény és nagy munkabírású politikus. Miközben szerinte "Trump nem olyan pasas, aki tervez, aki a tényekre alapoz". Majd azt fejtegette, mennyire meglepte őt, hogy a dolgozó emberek, elsősorban is a munkások Trumpot támogatják. "Tényleg azt akarjátok, hogy ez a pasas álljon ki a dolgozó emberek ügye mellett? Ez a pasas, aki hetven évet töltött el itt, a Földön úgy, hogy nem aggódott a dolgozó emberekért?" - kérdezte Obama.     

Az első kommentárok szerint nem véletlen, hogy Obama éppen Pennsylvaniában kampányol most Clinton mellett. Az állam szavazóinak megnyerése kulcsfontosságú az elnökválasztási győzelemhez. A Quinnipiac minapi felmérése szerint Pennsylvaniában Hillary Clinton csak 5 százalékkal vezet Donald Trump előtt, és a republikánus elnökjelölt megsokszorozta kampányrendezvényeit ebben a szövetségi államban.

http://amerikaipite.blogstar.hu/./pages/amerikaipite/contents/blog/30253/pics/lead_800x600.jpg
amerikai elnökválasztás,amerikai pite,elnökválasztás,hillary clinton,kolumbusz kristóf,mti hír,obama
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A legrosszabb republikánus elnök is nagyságrendekkel jobb a világ számára, mint a legjobb demokrata!

Ezeket a cikkeket olvastad már?