Donald Trump zsebeiben turkál Hillary Clinton a média hathatós segítségével

Kolombusz Kristóf

Az a Hillary Clinton, akit mostanság Soros György pénzel, és akinek nevéhez a közelmúltban számos homályos alapítványi és pénzügyi manőver kapcsolódott, frontális támadást indított Donald Trump ellen az adófizetés kapcsán.

Donald Trump a sikeres üzletember

Donald Trump republikánus elnökjelölt hétfő este azt állította, hogy briliáns módon használta ki az amerikai adótörvényeket, vetélytársa, a demokrata Hillary Clinton előzőleg éppen emiatt támadta őt. 

A republikánus elnökjelölt kétnapi hallgatás után szólalt meg a The New York Times című amerikai napilap által nyilvánosságra hozott ügyben, amely szerint 1995-ben 916 millió dolláros (mostani árfolyamon több mint 250 milliárd forintos) veszteséget jelzett az adóhivatalnak, és erre hivatkozva 18 éven keresztül nem fizetett szövetségi jövedelemadót. 

A coloradói Pueblóban kampányolva hétfő este Trump azt hangsúlyozta, hogy briliáns módon élt az érvényben lévő amerikai adótörvényekkel, és ez segített neki abban, hogy túlélje az ingatlanpiac akkori nehézségeit. "Ki tudtam használni ennek az országnak az adótörvényeit, így ástam ki a vállalkozásomat az ingatlanpiac gödréből, akkor, amikor nagyon kevesek voltak képesek erre" - fogalmazott Trump. Ezzel lényegében a saját képességeit dicsérte, ahogyan kampánymenedzsere és szoros politikai szövetségesei is tették vasárnap óta interjúk egész sorában. Chris Christie, New Jersey kormányzója és Rudy Giuliani, New York volt polgármestere például zseniálisnak nevezte emiatt Trumpot. 

Hillary Clinton - miután kampánycsapata hétfő reggel videót hozott nyilvánosságra arról, hogy Trump nem fizetett jövedelemadót - az ohiói Toledóban kampánygyűlésen kérdőjelezte meg republikánus vetélytársa üzleti hozzáértését. "Milyen zseniális üzletember az, aki egyetlen esztendőben egymilliárd dollárt veszít?" - fogalmazta kérdésbe a véleményét. 

Donald Trump egyébként Pueblóban hosszasan fejtegette, hogy most az amerikai nép és nem a saját érdekében dolgozik, sőt azt a tudását, amelynek köszönhetően bizonyos időn keresztül nem fizetett szövetségi jövedelemadót, most a nép szolgálatába állítja. 

http://amerikaipite.blogstar.hu/./pages/amerikaipite/contents/blog/30732/pics/lead_800x600.jpg
amerikai elnökválasztás,amerikai pite,donald trump,elnökválasztás,hillary clinton,kolumbusz kristóf,média,médiabefolyásolás,mti hír,soros györgy
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A legrosszabb republikánus elnök is nagyságrendekkel jobb a világ számára, mint a legjobb demokrata!

Ezeket a cikkeket olvastad már?