A média mocskos és korrupt - Máris eldőlt az amerikai elnökválasztás?

Úgy tűnik, célt ért a végtelenül mocskos lejárató kampány…

Hillary előre ihat a medve bőrére?

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje országosan 12 százalékkal vezet republikánus vetélytársa előtt egy friss közvélemény-kutatás szerint és nagyon megerősödött a republikánus államokban is. 

A nagyarányú vezetésről az ABC televízió vasárnap délelőtti A hét című politikai vitaműsora számolt be. Az ABC a The Washington Post című lappal közösen készíttetett felmérését hozta nyilvánosságra, hangsúlyozva, hogy Hillary Clinton a legmagasabb arányú előnyt élvezi, amit az ABC valaha is mért. A kutatás szerint a demokraták elnökjelöltje 50:38 arányban vezet a republikánus elnökjelölt Donald Trump előtt. A felmérés szerint a megkérdezettek 59 százaléka visszautasítja Donald Trump azon vádaskodásait, miszerint a választásokat "elcsalják".

Egy másik, szintén vasárnap nyilvánosságra hozott felmérés szerint - amelyet a CBS televízió készíttetett - Clinton nagyon megerősödött a hagyományosan konzervatív és sok elektort adó Texasban és Floridában, ahol már csak három százalékkal marad le Trump mögött. Texasban és Floridában 46:43 százalékos a két elnökjelölt közötti verseny aránya. A televíziós híradások pedig arról is szólnak, hogy az ugyancsak hagyományosan republikánus déli Georgia állam szintén a demokrata párti elnökjelöltre szavazhat november 8-án.

A vasárnapi televíziós vitaműsorokban több nyilatkozó is azt erősítette meg, hogy Donald Trump elismeri majd a választási vereséget. Az ABC televízió Eric Trumpot, a republikánus elnökjelölt kisebbik fiát szólaltatta meg, aki azt mondta, hogy apja elismeri a választási eredményt, "ha az fair lesz".

Reince Priebus, a Republikánus Országos Bizottság (RNC) vezetője a CBS televízióban kifejtette, hogy szerinte három héttel a választás előtt egyetlen jelölt sem ismer el vereséget. "Ha a választási eredmény szoros és mondjuk Floridában 200 vokssal állsz vesztésre és az elektoraid száma is 260 (az elnökséghez 270 elektor szükséges), akkor vajon már a választás éjszakáján elismered a vereségedet?" - fogalmazott Priebus, mindazonáltal leszögezte, hogy Trump "el fogja ismerni a vereségét, ha veszít, és ha nem lesz választási csalás". 

Priebus hibáztatta a médiát, mert szerinte "tisztességtelen és korrupt", továbbá "megmérgezte az emberek gondolkodását, de a média szerencsétlenségére az emberek átlátnak ezen". A Republikánus Párt vezetője egyébként azon meggyőződésének adott hangot, hogy Trump nyeri meg az elnökválasztást.

Jan Brewer, Arizona állam volt kormányzója a CNN-nek adott interjújában szögezte le, hogy szerinte "békés lesz a hatalom átadása", bár azt is megjegyezte, hogy minden elnökjelöltnek joga van vitatni a választási eredményt.

"Nem tudom, hogy van-e valaki is a tanácsadói között, aki magánemberként azt hinné, hogy Trump megnyeri ezt a választást" - ezt David Axelrod, demokrata párti politikai tanácsadó, Obama elnök volt kampányszakembere mondta a CBS televízióban. Axelrod szerint az a tény, hogy Clinton a hagyományosan republikánus hajlandóságú szövetségi államokban is jól teljesít, arra utal, hogy nagyon erős a pozíciója, jól áll valamennyi, úgynevezett csatatérállamban. A szakember utalt arra is, hogy a Trump-kampánnyal ellentétben a Clinton-kampánynak pontos felmérései vannak a szavazóbázisról minden egyes szövetségi államban.

Joel Benenson, Clinton kampányának egyik tanácsadója szerint a republikánusok igazán elkeseredettek lehetnek, mert az egyik konzervatív aktivista, John O`Keefe videóját reklámozzák. A videóból az derül ki, hogy a Clinton-kampánynak dolgozó egyik demokrata párti szervezet arra készít fel embereket, hogy hogyan szítsanak feszültséget, erőszakot Trump kampányrendezvényein. Benenson az ABC televíziónak adott interjújában ezt nem cáfolta, de leszögezte: a kampányrendezvényein nem egyszer maga Trump bíztatja híveit arra, hogy "vágjanak szájon" valakit.

Robby Mook, Hillary Clinton kampánymenedzsere a CNN hírtelevízióban azt cáfolta, hogy a Trumpot szexuális zaklatással vádoló nőknek kapcsolatuk volna a Demokrata Párttal vagy Clinton kampánycsapatával.

1
http://amerikaipite.blogstar.hu/./pages/amerikaipite/contents/blog/31220/pics/lead_800x600.jpg
amerikai elnökválasztás,amerikai pite,donald trump,elnökválasztás,hillary clinton,kolumbusz kristóf,közvéleménykutatás,média,médiabefolyásolás,mti hír,választási csalás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Tarr 2016-10-24 11:35:27
Szó se lehet róla! Tudomásom van róla, a TÖBBSÉG Trump-ra, és pártjára szavaz! Minden más hazugság, csalás!
Válaszolok
A legrosszabb republikánus elnök is nagyságrendekkel jobb a világ számára, mint a legjobb demokrata!

Ezeket a cikkeket olvastad már?