Trump: harcoljunk a családért, a szabadságért, a hazáért, az Istenért!

Kolombusz Kristóf

Trump Varsóban (fotó: mti)

Az Egyesült Államok elnöke Varsóban történelmi beszédet mondott. Fölszólította Európát, hogy civilizációnk védelme érdekében harcoljon keményen a muzulmán terrorizmus ellen!

Az amerikai elnök a széles nyilvánossághoz intézett első európai szónoklata elején külön köszöntötte Beata Szydlo kormányfőt és Lech Walesa volt elnököt, a Szolidaritás mozgalom egyik alapítóját.

Felszólalásában a lengyel, ezen belül különösen a 20. századi történelem szabadságharcos mozzanatait felsorolva megállapította: el lehetett tüntetni Lengyelországot Európa térképéről, meg lehetett szállni az országot, de az soha nem veszítette el büszkeségét.

"Nemcsak azért vagyok itt, hogy régi szövetségesünket meglátogassam, hanem azért is, hogy példaként mutassam fel azoknak, akik keresik a szabadságot, akik bátorítást várnak ahhoz, hogy megvédjék civilizációnkat. A lengyel nép Európa lelke, bár sokat szenvedett a múlt században, a lengyel nemzetet sohasem lehetett kitörölni a történelemből, és sohasem veszítette el a büszkeségét"

- mondta. Megköszönte Lengyelországnak, hogy nagylelkűen fogadták az amerikai katonákat az országban. Mint mondta, az amerikai katonák jelenléte szimbolizálja az Egyesült Államok elkötelezettségét a demokratikus és szabad Európa mellett.  

Trump aláhúzta: amennyiben a nemzetek, az állampolgárok elveszítik elszántságukat, a nyugati civilizáció kerül veszélybe. Lengyelország tapasztalata arra emlékeztet: a Nyugat védelme a győzelemre irányuló akaraton alapszik.

Trump Varsóban (fotó: mti)

Az amerikai elnök szerint közösen kell fellépni a terrorizmus, a terroristák hálózatai, finanszírozóik és ideológiáik támogatói ellen. Kijelentette:

"a mi határaink mindig zárva lesznek a terrorizmus és minden szélsőség előtt. Keményen harcolunk a radikális iszlám terrorizmus ellen, nem fogadhatjuk el azokat, akik elutasítják az értékeinket. A közös ellenségeink ellen, a civilizációnk védelmében együtt kell harcolnunk".    

Kiemelte: ma az az alapvető kérdés, hogy a Nyugatban megvan-e az akarat a megmaradáshoz, hajlandó-e megvédeni magát bármi áron, van-e bátorsága önmaga megvédéséhez?

"Lehetnek a mieink a világ legerősebb gazdaságai, de ha nincsenek erős értékeink, nem maradhatunk meg"

- jelentette ki. Úgy értékelte: a nyugati világ örökségét, a szabadságot meg kell védeni.

"Sosem hátrálunk meg! A lengyel nép, az amerikai nép, az eruópaiak még mindig azt kiáltják: Istent akarjuk"

- mondta. Trump szerint a társadalmi élet középpontjában a családnak, nem pedig a kormánynak és a bürokráciának kell állnia.

"Mindenekelőtt becsüljük minden egyes emberi élet értékét, védjük minden ember jogait, tiszteletben tartjuk minden, szabadságban élni akaró ember reményét"

- szögezte le. Szavai szerint ez fűzi össze szövetségesként a lengyel és az amerikai népet, az egész civilizációt.

"Ahogyan Lengyelországot soha nem sikerült megtörni, úgy a Nyugat sem engedi meg soha, hogy megtörjék. Harcoljunk úgy, ahogy a lengyelek: a családért, a szabadságért, a hazáért, az Istenért"

- fejezte be varsói beszédét Trump.

A beszédet követően Donald Trump a németországi G20 csúcstalálkozóra utazott tovább.

Donald Trump és Andrzej Duda lengyel elnök megkoszorúzza a varsói felkelés emlékművét a varsói Krasinski téren

http://amerikaipite.blogstar.hu/./pages/amerikaipite/contents/blog/40048/pics/lead_800x600.jpg
amerikai pite,donald trump,európa,iszlám állam,kolumbusz kristóf,lengyelország,terrorizmus,trump külpolitikája
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A legrosszabb republikánus elnök is nagyságrendekkel jobb a világ számára, mint a legjobb demokrata!

Ezeket a cikkeket olvastad már?