Trump: a választóknak köszönhetem a győzelmet, nem az oroszoknak

Kolombusz Kristóf

A választás óta tartó – a Soros-Clinton klán által gerjesztett - őrjöngésre reagálva az amerikai elnök ismételten leszögezte, hogy nem orosz beavatkozás segítette győzelemre az elnökválasztáson.

Donald Trump amerikai elnök azt hangoztatta csütörtök este egy nyugat-virginiai nagygyűlésen egybegyűlt hívei előtt, hogy ő nem Oroszországnak, hanem nekik köszönhetően nyerte meg tavaly az elnökválasztást.   

"Nem Oroszország miatt győztünk, hanem nektek köszönhetően"

- mondta az amerikai elnök a nyugat-virginiai Huntingtonban tartott nagygyűlésen.

Nyugat-Virginia választóinak elsöprő többsége, 68 százaléka voksolt Trumpra az elnökválasztáson. Huntington az Ohio folyó mentén fekszik, és az állam második legnagyobb települése.     

Trump megerősítette álláspontját, miszerint a tavalyi választási kampányba történt vélt orosz beavatkozás vizsgálata "totális koholmány", s az emberek többsége tisztában van azzal, hogy az oroszok nem vettek részt a kampányban. Majd leszögezte:

"az ügyészeknek inkább Hillary Clinton 33 ezer kitörölt elektronikus levele után kellene nyomozniuk". 

Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje még külügyminiszterként a magán e-mail fiókját és szerverét használta a védett hivatali számítógépes rendszer helyett a bizalmas hivatalos levelezéseire is, így az ő választási kampányát sötét árnyként kísérték a vizsgálatok, amelyek azt voltak hivatottak kideríteni, hogy kikerültek-e titkosított információk a külügyből. Ráadásul kiderült: Clinton törölt hivatalos leveleket is. 

A nagygyűlésen tartott beszédében Trump kiemelte:

"mi azért győztünk, mert patrióta amerikaiak milliói szavaztak arra, hogy visszaszerezzék az országukat".

Az orosz szálak felderítését célzó vizsgálatokról azt mondta, hogy politikai ellenfelei megpróbálják aláásni elnöksége jogszerűségét:

"Nem tudtak legyőzni bennünket a szavazófülkékben, hát megpróbálnak becsapni egy hamis történettel, amely mindannyiunkat lealacsonyít. Megpróbálják elcsalni azt a jövőt, amelyet megnyertetek."

A nagygyűlésen jelentette be Jim Justice, Nyugat-Virginia demokrata párti kormányzója, hogy kilép a pártjából és csatlakozik a Republikánus Párthoz. Justice azzal indokolta ezt, hogy a demokraták letértek a korábbi útról. "Demokrata párti kormányzóként már nem tudnék többé segíteni nektek, tehát holnap regisztráltatom magam a Republikánus Pártban" - mondta. Az egybegyűlt tömeg ovációval fogadta a bejelentést.

 

http://amerikaipite.blogstar.hu/./pages/amerikaipite/contents/blog/40932/pics/lead_800x600.jpg
amerikai elnökválasztás,amerikai pite,donald trump,elnökválasztás,orosz kapcsolat,soros-obama-clinton klán
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A legrosszabb republikánus elnök is nagyságrendekkel jobb a világ számára, mint a legjobb demokrata!

Ezeket a cikkeket olvastad már?