Trump újabb kemény háborút indított a liberálisok ellen

Kolombusz Kristóf

Donald Trump amerikai elnök átfogó stratégiát ígért a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelemre. 

A szabadságát töltő Donald Trump a New Jersey-ben lévő bedminsteri golfklubjában tartott sajtóértekezletén beszélt erről, ám amerikai sajtójelentések szerint konkrét lépéseket, intézkedéseket nem vázolt.

Az elnök álláspontja szerint az egészségügy és a rendfenntartó erők szakemberei együttes munkával képesek lesznek megfékezni az opiáttartalmú kábítószerek és gyógyszerek, köztük fájdalomcsillapítók egyre növekvő méreteket öltő fogyasztását. Ennek hogyanjáról azonban nem mondott semmit.

"Leküzdjük ezt a halálos járványt, és az Egyesült Államok győztesen kerül ki ebből a küzdelemből"

–hangoztatta. Véleménye szerint nem szociális programokkal és új kezelési módszerekkel, hanem pusztán erőteljes rendfenntartói intézkedésekkel megfékezhető a kábítószer-fogyasztás terjedése:

"Kábítószermentes társadalom megteremtéséhez alapvető fontosságú az erős rendőrség"

Trump utalt arra is, hogy a déli határokon a határvédelmi szervek keményen fellépnek, hiszen a kábítószer-kereskedelem java ott bonyolódik. Hozzátette, hogy a kábítószer-problémáról az amerikai kormányzat Kínával is tárgyal, egyes drogokat ugyanis ott állítanak elő, s onnan érkeznek az Egyesült Államokba is.

http://amerikaipite.blogstar.hu/./pages/amerikaipite/contents/blog/41260/pics/lead_800x600.jpg
amerikai pite,donald trump,kolumbusz kristóf
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A legrosszabb republikánus elnök is nagyságrendekkel jobb a világ számára, mint a legjobb demokrata!

Ezeket a cikkeket olvastad már?